Babits Mihály

(1883 - 1941)

Életútja

1883-ban születik Szekszárdon, művelt, katolikus, értelmiségi család

1889-1991 elemi iskola Budapesten, majd Pécsen

1893 pécsi cisztercita gimnázium (apja és nagyapja is itt tanult)

1898 apja meghal, a családot az anyai nagymama (Cenci néni) fogja össze

1901-1905 a budapesti bölcsészkar hallgatója

Négyesi-féle stílusgyakorlatokon ismerkedik meg Kosztolányival, Juhász Gyulával

filozófusnak készül (Spinoza, Hume, Schopenhauer, Nietzsche), viták Zalai Bélával

kezdetben (1900-tól) verseit csak barátainak küldözgeti

1908-1911 tanár Fogarason - nem érzi jól magát

1908 megjelenik 15 verse a Holnapban

olaszországi utazások, megtanul görögül, felfedezi Henri Bergsont (filozófia)

1909 első kötete: Levelek Iris koszorújáról

1911 újpesti főgimnázium, majd tisztviselő-telepi gimnázium - Hatvany Lajos támogatása

rákospalotai otthon, innen jár villamossal a Bristol kávéházba

megjelenik második kötete, a Herceg, hátha megjön a tél is!

jelentős irodalomtörténeti tanulmányok 1910-11-ben (Petőfi, Arany, Vörösmarty)

megjelenik A második ének c. mesedrámája (a Nyugatban csak a harmadik rész, A vihar)

1913-1923 lefordítja Dante Isteni színjátékát

megjelenik A gólyakalifa c. fantasztikus regénye (könyv alakban 1916-ban)

világháború kitörésének híre Szekszárdon éri

1915 Játszottam a kezeddel c. verse miatt sajtóhadjárat indul ellene

1916 Nyugat zeneakadémiai matinéján felolvassa a Húsvét előtt c. versét

1916 harmadik verseskötete: Recitativ

1917 Fortissimo című verse miatt vádat emelnek ellene (vallási vétség)

1919 egyetemi tanár a világirodalmi tanszéken

1920 a Petőfi és a Kisfaludy társaság kizárja, rendőri zaklatás, A nyugtalanság völgye c. kötet

1921 házasság Tanner Ilonával (írói nevén Török Sophie)

állandó rendőri felügyelet

1922 megszűnik a rendőri felügyelet, megjelenik a Tímár Virgil fia c. lélektani regény

1921 - 1927 Halálfiai c. család- és nemzedékregény

1923 házat vásárol az esztergomi Előhegyen, itt tölti a nyarait

1923 Baudaleire-fordítások (Szabó Lőrinccel és Juhász Gyulával), Kártyavár c. regény

1925 Sziget és tenger c. kötet

1927 Babits az elhunyt Baumgarten Ferenc alapítvány kurátora lesz - jó fizetés

1929 Osvát halála után Móriczcal együtt szerkesztik a Nyugatot

Az istenek halnak, az ember él c. kötet

1931 Bartókkal együtt a francia becsületrend lovagja

1933 egyedül szerkeszti a Nyugatot

Elza pilóta, avagy a tökéletes társadalom c. hátborzongató utópia

Versenyt az esztendőkkel! c. kötet

1934 húszrészes előadássorozata indul a rádióban, felfigyelnek nehéz légzésére

Az európai irodalom története c. olvasónapló, beszámoló olvasási élményekről

1937 Babits Mihály összes versei

Hatholdas rózsakert c. novelláskötet

1938 gégeműtét, hangját elveszti, „Beszélgetőfüzetekkel” kommunikál

Jónás könyve a Nyugatban, egy év múlva Jónás imája

1939 Keresztül-kasul az életemen c. tanulmányok, emlékezések

1940 olasz San Remo-díj Dante-fordításáért, az MTA tagja

1941 sugárkezelés folytán elmegy a hangja, Oidipus Kolónosban fordítás

tavaszt Esztergomban tölti, augusztus elején a budapesti Szieszta szanatóriumban meghal

Levelek Iris koszorújából

a sokszínűség kötete

Babits első kötete, az 1902-1909-es versek

témák, hangnemek, stílusok, versformák gazdagsága

Babits be akarja bizonyítani, hogy minden stílusban képes alkotni

formai virtuozitás, poétai játékosság

irodalmi és ábrázolási stílusok felelevenítése

antikvitás: In Horatium

középkori lovagi költészet

magyar népköltészet

reneszánsz kultúra: A lírikus epilógja

expresszionizmus: Mozgófénykép

impresszionizmus: Messze-messze

szimbolizmus: Fekete ország

Babits egyszerre próbál hagyományőrző és újító lenni

a két szándék konfliktusa több versben is megjelenik

In Horatium

kötet indító verse révén hangsúlyos szerepet kap

cím jelentése: Horatiussal szemben

szembefordulás és főhajtás Horatius előtt

műfaja: óda, ehhez illeszkedik az antik versmérték

formában Horatiust követi: ars poetica + alkaioszi strófa

sajátos felütés: szó szerinti idézet Horatiustól

arisztokratikus, elkülönülő szándék, szembeszállás a tömegízléssel

Babits befelé forduló, bölcseleti költő - csak az értő közönséghez akar szólni

önfelszólító, késleltetett expozíció - ars poeticára jellemző, keretet ad a versnek

téma: változó világ filozofikus megfogalmazása

himnusz a folytonos változásról, az állandó mozgásról

horatiusi arany középszer elutasítása

költői program igazolása: „Ekként a dal is legyen örökkön új"

természeti törvények esztétikai elvvé emelkednek - vezérelv: „soha-meg-nem-elégedés"

Fekete ország

botránykő és létszimbólum

tragikus világszemlélet a vers egyhangú színvilágában tükröződik

költői eszközök - főleg ismétlés, halmozás

Babits szélsőségesen használja a hangzás nyújtotta lehetőségeket (avantgarde)

állókép dinamikus bemutatása

kívülről befelé haladó szerkesztés, végén lelassul

A lírikus epilógja

kötet záró verse (epilógus = utószó), műfaj: elégia

útkereső vers a világ ábrázolásáról

az egyéniség, az „én" korlátozza a költői szándékot

nyelv tökéletlen rendszer - nem elégséges a világ megragadására

emberi megismerő-képesség korlátozott

akarat tágítható, de ez nem elég a világ objektív ábrázolásához

hiábavaló erőfeszítés, tehetetlenség - az elégedetlenség költeménye

formában a hagyomány és az újítás keveredik: reneszánsz szonettforma új rímszerkezettel

Babits filozófiai lírája

Herceg, hátha megjön a tél is! (1911)

második kötet letisztultabb, egységesebb, mint az első

uralkodóak a kötött formák: szonett, stanza

Esti kérdés (1909)

Babits filozófiai lírájának gyöngyszeme

a vers egyetlen hosszú mondatnak is felfogható az élet értelméről

klasszicista stílus, versszerkezet felelevenítése

indítás természeti képpel (pictura)

különféle élethelyzetek összekapcsolása, megjelennek a velencei élmények

végén filozófiai tartalom (sententia) - kérdésére Babits nem tud választ adni

lét és nemlét közti feszültség - létezés szépsége a keletkezésben és az elmúlásban rejlik

kérdés gyakran fontosabb, mint a válasz

bergsoni filozófia is szerepet kap: időrend hiánya, szabad csapongás

gazdag, kimunkált forma

Ballada Iris fátyláról

a versben megjelenik a kötetcím, megidéződik az első kötet

ősi évszakmetaforika - körforgás

téllel zárul a kor: tisztaság, értékek megőrzése (hó)

forma: Villon balladáinak megidézése

stanzák - egyetemes hagyományok

antikvitás + középkori kultúra

Babits a háború ellen

Recitativ (1916)

recitativ = énekvers, kántálva mondott szavalat (Babits jellegzetes előadói stílusa)

Babits kényszerűségből szakít a bölcseleti költő szerepével

magánbeszéd-jellegű versek, monológok

Babits célja rádöbbenteni az embereket a háború értelmetlenségére

erkölcsi kérlelhetetlenség - értékpusztítás ellen fel kell lépni

költő feladata minden körülmények között a béke védelme (pacifizmus)

előző két kötet kötött formáinak feloldása

jellemző a szabadvers-szerű, szabálytalan kompozíció

a verseket egyre nagyobb mértékben hatja át erőteljes érzelem

Május huszonhárom Rákospalotán (1912)

Babits irtózott a napi politikától, a véres csütörtök megrázó élménye mégis versírásra késztette

antik formával ellensúlyozza az aktualitást (műfaj: elégia, forma: disztichon)

tehetetlen magány ábrázolása

peremváros falusias hangulatát impresszionista képek jelenítik meg

nominális stílus

Babits a forradalomtól az igazságot várta, a hazugság elsöprését

erkölcsi győzelem érdekében vállalta volna a forradalommal járó barbárságot is

vers a képi síkról gondolati síkra vált

nagy pusztítás után teremteni kell

Húsvét előtt (1926)

megjelenés a Háború és béke közt című kötetben

Babits a verset felolvassa a Zeneakadémia Nyugat-matinéján

teher számára a nyilvánosság - vers eleje a megszólalás szükségességét hordozza

cím: Krisztus szenvedése (keresztre feszítéstől a feltámadásig tartó időszak)

hosszú, nehezen kibomló beszéd a háború ellen

vers a végére letisztul, dalszerűbbé válik

felütés feltételes mellékmondattal; Babits háromszor is újrakezdi

visszanyúlás Vörösmarty retorikájához - áradó, romantikus, expresszív körmondat

Babits szenvedélye szétfeszíti a formákat - szabad versre emlékeztető rapszódia

háború pusztításának ábrázolása metaforákon keresztül: vér, malom (körforgás)

elszemélytelenedés: gép-metafora

többszörösen felépített mondatszerkezet, drámai fokozás során jut el a béke szóig

nem találja a megfelelő szavakat

zárlatban a harmónia vágya szólal meg

háborús pusztítás okait, felelőseit értelmetlen keresni - pacifista gondolatok

Fortissimo (1917)

a Nyugatban jelenik meg, utána Babitsot istenkáromlással vádolják

expresszionista, provokatív költemény - látszólag rendezetlen forma

monológ, vita a süket Istennel

alvó isten képe Goethétől

indítás kérdéssel - kétely a gondviselésben

anyák és önmaga megszólítása

vers végén visszatér az indító kérdés

Vörösmarty gondolatainak megidézése - Emberek, Előszó

három szerkezeti egység

anyák megszólítása

végén új ige: imuljatok (Babits ismét nyelvi korlátokba ütközik)

férfiak ellenállása - káromlás

ember jellemzése - kiszakadt Istenből, elfordult tőle (Vörösmarty)

halvány reménysugár: értékek megőrizhetőek az utókornak (Ady: Mag hó alatt)

a Húsvét előtt óta Babits elkomorult - pesszimista zárlat

A humánum őrzése a háború után

a húszas évek lírája

a világháborús pusztítás, a trianoni békeszerződés komorrá tette Babitsot

politikai eszmék, jelszavak devalválódása, demagógiája elidegeníti a világtól

küldetés: múlt értékeinek megmentése egy új kor számára

humanista értékek megőrzése, európai kultúra, kereszténység, folytonosság

Sziget és tenger (1925)

Babits a magánélet, az idill szigetére szeretett volna elbujdosni

új témák - felerősödő szociális érzékenység

halállal való szembenézés már itt szerepet kap

tiltakozás az új barbárság ellen

elmélyültebb, klasszicizálódó költészet

Petőfi koszorúi (1923)

Petőfi születésének 100. évfordulójára születő vers

Babits elítéli a nagy költő eszméinek megtagadását, kisajátítását

utolsó három szakasz az új nemzedéktől várja a jövő szabadságának megteremtését

A gyémántszóró asszony (1924)

értékeit elvesztő haza metaforája

rendszer legjobb fiait tagadja meg (Móricz, Bartók, Babits)

helyettük ismeretlen írók (üveggyöngyök)

A gazda bekeríti házát

megjelenés az 1929-es Az istenek halnak, az ember él című kötetben

sziget-élmény programjának megfogalmazása: visszavonuló, elzárkózó magatartás

egy pillanatra megidéződik az esztergomi nyári lak környezete

sün-élet ábrázolását elősegíti a léckatonák metaforája - védnek a hazugságok ellen

a rendszer propagandája csak hazudja az életet, a költő azonban sejti a valóságot

feladat: menteni a múlt, az emberi kultúra értékeit

Babits a népvándorlás középkori szerzetesének képét ölti magára

megjelenik az Ady-versekre jellemző küldetéstudat (Intés az őrzőkhöz, Mag hó alatt)

forma: rímtelen, szabadversszerű sorok, bizonytalan ritmus

szándékolt enjambement-ok ideges zaklatottságot fejeznek ki

Cigány a siralomházban (1926)

cigány-kép Vörösmartytól - itt is önmaga megjelenítése

alapkérdés: élet értelme a művész számára

gazdasági világválság - költészet nem tud segíteni

első három versszak létösszegzés

első két kötet, világháború-ellenesség (trombitahang), jelen

meditáció

skatulya-képzet, bezártság - civilizáció az önmegvalósítás korlátja

elidegenedés, nyelv problematikája is megjelenik

öngyilkossági hullám - szellemi táplálék nélküli ember számára nincs más megoldás

zárt szerkezet, Babits a végén visszatér az indító képhez

forma illeszkedik a tartalomhoz: tiszta rímek helyett csak asszonáncok

A prófétai magatartás jelentkezése

Mint a kutya silány házában… (1930)

a Versenyt az esztendőkkel! kötet (ld. később) cím nélküli, dőlt betűvel szedett bevezető verse

első megjelenés A megfakult hangok címmel a Nyugatban

jeremiádokra emlékeztető sirám benyomását kelti

forma hozzájárul ehhez: tízsoros strófák, monoton rímek

fájdalmas önarckép: Babits a kivert kutyával azonosítja magát

költői fejlődésének új szakaszához ért, amelyhez nem megfelelőek a „megfakult hangok”

nyelvi virtuozitásának nincs létjogosultsága az egyre keményebb világban

végén költői kötelességtudat legyűri az akadályokat

lezárás új, nagy alkotások ígéretével

Mint különös hírmondó… (1930)

dőlt betűkkel szedett vers; Babits Őszi misszió címmel olvassa fel a Kisfaludy-társaságban

létösszegző vers, költői-erkölcsi magatartásának vezérfonala

Babits összesűríti az emberi létről való eszmélkedéseit

egyetlen hatalmas, 10 strófás mondat

főmondat a 7. versszak elején: „úgy vagyok én is, nagy hír tudója”

első hét versszak lírai önjellemzés hasonlító mellékmondatokkal

indítás paradoxonnal: „hírmondó, ki nem tud semmi újságot"

hírmondó attól „különös", hogy nem foglalkozik a napi hírekkel, csak lényegi kérdésekkel

próféta emelkedettségének ábrázolása természeti, vizuális és akusztikus elemekkel

művészi magatartás elve: csak az egyetemes jelenségekre figyel

a hírmondó-próféta nagy felfedezése a „szent Ritmus", a természet örök körforgása

forma: szabad, hexameter-szerű, rímtelen, négysoros versszakok

Szembenézés a halállal

Versenyt az esztendőkkel! (1933)

30-as években Babits fő témájává az idő válik

Bergson filozófiája: biológiai és tartalmas idő megkülönböztetése

időt minél tartalmasabban kell kihasználni

Babitsnak szembe kell néznie az emberi élet végességével

elődök: Janus Pannonius, Csokonai, Berzsenyi, Arany

elmúlás az egzisztencializmus egyik központi témája

két irányzat: élet a halál miatt értelmetlen, ill. élet a halál által válik értelmessé

Ősz és tavasz között (1936)

cím folyamatot jelöl, Berzsenyi Közelítő tél című verséhez hasonlóan

műfaj: elégia - a halállal való viszonyt hivatott ábrázolni

refrén: „meg kell halni" - két versszakonként visszatér - belenyugvás

középkor megidézése a formában és a halálhoz való viszonyban

halál tragédiájának feloldása

személyes vonulat: odaforduló „asszonyi jóság"

katolikus szemlélet: az egyén halála egyetemes szemszögből nem tragédia

az egyes versszakok különböző kulturális korszakokat elevenítenek fel

1. naturalizmus; 2-3. realizmus; 4. dal, gyermekvers; 5. klasszicizmus, Arany

6. szecesszió, Ady; 7. dal, Petőfi; 8. Arany; 9. szecesszió

kultúrtörténeti összegzés - értékek megőrzése

forma: 10-es trocheusok, ereszkedő

Balázsolás (1937)

vers egy évvel Babits műtétje előtt készült, címe népszokást idéz

Szent Balázs Armenia püspöke volt, majd vértanúhalált halt (elvágták a torkát)

személyes, segélykérésre komponált vers

elődök: Janus Pannonius, Csokonai

forma: epodosz (hosszú és rövid sorok váltakozása) - Horatius kedvelt elmélkedő formája

horatiusi filozófia, a nagy előd mindig megtalálta a halál ellenszerét

klasszicizált segélykérések sora

Babits megőrzi méltóságát, a fájdalmat eltávolítja magától

lineáris szerkezet

gyermekkor megidézése - idill

felnőttkor jelenetezése - szorongó aggodalom

elmélkedés a betegségről, halálról

lezárás: halállal való szembesülés Balázs segítségével

Babitsnak sikerül elhitetni önmagával, hogy „nem is olyan nagy dolog a halál"

A prófétaszerep vállalása

Jónás könyve (1938)

forrás: Károli Gáspár 1590-es bibliája - 12 próféta könyve

bibliai történet megtartása néhány eltéréssel

külső elbeszélői nézőpont

a Bibliában hallgatnak Jónásra, itt feleslegesen prédikál

szerkezet

1. rész: megbízás, prófétai szerep visszautasítása

Isten megbízását nem lehet visszautasítani

ironikus ábrázolás, naturalisztikus részletezés

2. rész: Jónás a cethalban háromnapi meditáció után „megbékél" a szereppel

3. rész: Jónás a bűnös városban - háromszori figyelmeztetése kudarcot vall

4. rész: 40-napi várakozás, Jónás egyre haragosabb; tök-metafora

Ninive itt a Bibliával ellentétben nem tér meg, Isten mégis megbocsát

Jónás a szellem embere, nem alkalmazkodik a közösséghez, Istent nem érti

Babits önmagával azonosítja

Jónás kényszerből lett próféta

modern parabola, bibliai példázat újraértelmezése

„vétkesek közt cinkos, aki néma"

lezárás Isten tanításával

emberi értékeket meg kell őrizni, puszta haragból elpusztítani nem szabad

prófétának magasabb céljai is vannak próféciájánál

Jónás ítélkezni próbál - ellentétben áll a prófétaszereppel

nyelvezet

archaizálás több stílusrétegből

sokféle hangnem a triviális ironizálástól az emelkedett, ünnepélyes pátoszig

Jónás imája (1939)

Jónás-szerep tömör, lírai megfogalmazása

nézőpont itt E/1 (a Jónás könyvében E/3)

próféta számára nincs előre megszabott út, önmagának kell tisztáznia szerepét

szólni kell, amíg lehet, és utána is

Babits személyes sorsa is megjelenik

Istenhez könyörög, hogy legyen ereje küldetését teljesíteni